A cikk áttekinti, hogy a közgazdaságtani kutatások milyen összefüggésekre hívják fel a figyelmet a közbeszerzések esetében, és milyen ajánlásokat fogalmaznak meg lebonyolításukkal kapcsolatban. A közbeszerzésekre jellemző információs aszimmetria elemzése utána a lehetséges szerződéstípusok kerülnek elemzésre. Ezután a különböző versenytárgyalási eljárások és a verseny intenzitását meghatározó tényezők kerülnek górcső alá. A cikk utolsó része a közbeszerzési korrupciót elemzi.
A cikk áttekinti, hogy a közgazdaságtani kutatások milyen összefüggésekre hívják fel a figyelmet a közbeszerzések esetében, és milyen ajánlásokat fogalmaznak meg a közbeszerzések lebonyolításával kapcsolatban.
A közbeszerzések egyik fő problémája a felek aszimmetrikus informáltsága. Az "ügynök-megbízó" modellek szerint a megbízó úgy mérsékelheti kiadásait, ha egy megfelelően választott szerződésmenüt ajánl fel az ügynököknek. A közbeszerzés esetében a beszerzőnek úgy kell meghatároznia ezeket a szerződéseket, hogy minden ügynök akkor jár a legjobban, ha saját költségszintjének megfelelő szerződés mellet dönt.
Az információs aszimmetria egy másik esete az, amikor a szerződés megkötése után alakul ki a felek eltérő informáltsága. Az ún. "morális kockázat" esetében a megbízó nem tud az ügynök valamely lépéséről. Ilyenkor olyan ösztönzőket célszerű kialakítani, amelyek mellett a vállalat profitja nagyobb, amennyiben alacsonyabb költséggel végzi el a megbízást, ugyanakkor a költségek változása nem befolyásolhatja túlságosan a vállalati profitot.
Elméletileg ezek a problémák tökéletes szerződés segítségével kezelhetők. A valóságban előforduló szerződések azonban nem tökéletesek. A szerződő felek nem képesek minden jövőbeni lehetőséget előre látni, a részletezettséggel a szerződéskötés költségei emelkednek, a szerződés megszegése külső szereplő számára gyakran nem megfigyelhető. Előfordulhat az is, hogy a felek egy ponton úgy látják, hogy mindannyian jobban járnának, ha a szerződésben foglaltak teljesítése helyett új megállapodást kötnének. Ilyenkor azonban az ex post alkudozási költségek miatt hatékonysági veszteséggel jár,emellett csökkenti a szereplők tranzakció-specifikus beruházásait.
A közbeszerzési szerződés lehet fix áras, "költség+díj" szerkezetű, illetve ösztönző szerződés. A fix áras szerződésben a kormányzat kifizeti azt az árat, amelyen a nyertes pályázó elnyerte a megbízást. Ez a szerződéstípus akkor kedvező, ha a termék vagy szolgáltatás minőségi jellemzői jól megfigyelhetők és a szerződésben specifikálhatók; ha nincsenek a költségszintet befolyásoló jelentős bizonytalansági tényezők, a vállalatok relatíve kevésbé érzékenyek a kockázat mértékére; továbbá ha a projekt pontos megtervezésének a költsége alacsony, így kicsi a valószínűsége annak, hogy újra kell tárgyalni a szerződést.
A másik véglet a "költség+díj" szerződés, amelyben a megrendelő megfizeti a pályázónak a projekttel kapcsolatos összes költségét, valamint egy előre kialkudott díjat, ez komplex projekteknél fordulnak elő gyakran.
A két véglet közötti szerződéseket nevezik ösztönző szerződésnek. Ezekben a kormányzat által a munkáért kifizetett összeg függ egyrészt az ajánlati ártól (hasonlóan, mint a fix áras szerződésnél), de függ a nyertesnek a projekt végrehajtásánál felmerült költségeitől is (mint a "költség+díj" szerződésnél). Ösztönző szerződéseket akkor érdemes kötni, ha jelentős a bizonytalanság a projekt valós költségeiben, a szállító inkább kockázatkerülő, mint a megrendelő, és a vállalatok számviteli adatai megbízhatóak.
A kiválasztási eljárás közbeszerzések esetében általában versenytárgyalás. Ennek fő előnye, hogy az állam a potenciális szállítók versenyéből adódóan alacsonyabb áron juthat hozzá a beszerezni kívánt termékhez, szolgáltatáshoz. További előny, hogy az eljárás átláthatósága lényegesen könnyebben megvalósítható, mint más beszerzési eljárásoknál. Magánvállalatok beszerzéseinél azonban viszonylag ritkábban alkalmazzák ezt a módszert, és gyakran néhány lehetséges partnerrel folytatott informális tárgyalások során választják ki a beszállítókat. A versenytárgyalásos megoldás választásával a kormányzat lemond az informális tárgyalásos kiválasztás által biztosított rugalmasságról.
A versenytárgyalások során alkalmazott aukciós technikák közös jellemzője az aszimmetrikus informáltság. Az egyik lehetőség, hogy minden vállalat pontosan ismeri, hogy számára mekkora költséggel végezhető el az adott munka, de a vállalat költségszintjét a többi pályázó és a projekt kiírója nem ismeri ("saját értékelés" modell). A másik szélsőséges esetben a pályázók ugyanolyan hatékonyak, tehát mindegyik ugyanakkora költséggel tudná elvégezni a feladatot, ha ő kapná meg a megbízást ("közös értékelés" modell), viszont nem ismerik pontosan, mekkora költséggel jár az adott munka elvégzése. Ebben az esetben a vállalatok ajánlati árai azért különbözhetnek, mert eltérő privát információik alapján különböző becsléseik lehetnek a projekt költségét érintő kockázatokról. A valóság általában a két szélsőséges eset közötti helyzettel jellemezhető.
Amennyiben a pályázók kockázatsemlegesek, a "saját értékelés" modell feltétele teljesül, a pályázók között nincsenek szisztematikusan eltérő költségszinttel rendelkező csoportok, és a kifizetés csak az ajánlati ár függvénye, akkor a standard aukciótípusok mind hatékonyak abban az értelemben, hogy a legalacsonyabb költséggel termelő pályázót választják ki győztesnek, és várható értékben ugyanahhoz az árhoz vezetnek a megrendelő számára. Ha azonban az egyes feltételek nem teljesülnek, egyes típusok magasabb, mások alacsonyabb bevételhez vezethetnek a megrendelő számára. A cikkben áttekintjük, hogy mely aukciótípusok biztosítják a legalacsonyabb árat a beszerző számára, ha egyenként feloldjuk az egyes feltevéseket.
A beszerző alacsonyabb áron juthat hozzá a kívánt termékhez vagy szolgáltatáshoz, amennyiben a potenciális beszállítók között intenzív verseny bontakozik ki a megbízás elnyeréséért. Ennek érdekében a megrendelő meghatározhat rezervációs árat, aminél magasabb ajánlatot nem fogad el. Belépési díj esetén a pályázóknak egy bizonyos összeget kell fizetniük a tender kiírójának azért, hogy részt vehessenek a versenytárgyaláson. Ezen eszközök esetében csak a hatékonyabb vállalatok vesznek részt a pályázaton. Amennyiben egy nagyobb beszerzést kisebb részekre osztanak, növelhető a pályázók száma. Ha több szerződést pályáztatnak egyszerre, növelheti a részvételt, ha korlátozzák az egy vállalat által pályáztatható tenderek számát. A versenyt korlátozó összejátszás valószínűsége kisebb, ha nagyobb a vállalatok száma; ha a vállalatok különbözőek költségszintjükben, a termék minősében; ha pályázás kevésbé gyakori, ha a pályázatok átláthatóbbak.
Amennyiben a minőségi szempontokat a szerződésben nem lehet rögzíteni, az erős árverseny, illetve a költségcsökkentési ösztönzés a minőségi szempontok elhanyagolásához vezethet. A kiválasztási szakaszban az árverseny mérséklése, a szerződés szakaszában a "költség+díj" szerződés alkalmazása vagy a szerződésen belüli verseny megteremtése és végül a reputációs ösztönzők kihasználása segíthet a minőségi szempontok érvényesülésében.
A kormányzat és a hivatalnok viszonya hierarchikus, alá-fölérendeltségi viszony, ugyanakkor a szereplők céljai eltérőek lehetnek. A politikusok célja újraválasztásuk valószínűségének a növelése. A hivatalnok célja viszont saját jólétének a növelése, amely általában a hivatal diszkrecionális költségvetésének növelésén keresztül érvényesíthető. A kormányzat és a hivatal viszonyában az információs aszimmetria is tetten érhető: a hivatalnok ismeri a közbeszerzés részleteit és a pályázókat. Ennek egyik lehetséges következménye, hogy a hivatalnokok nem tesznek meg mindent a legmegfelelőbb ajánlat kiválasztása érdekében, a másik a korrupció, amikor a hivatalnok nem a legjobb ajánlatot benyújtót hozza ki győztesnek, hanem azt a pályázót, aki a legtöbbet fizeti neki.
A korrupció előfordulása valószínűbb, amennyiben alacsony a hivatalnok fizetése; ha nagy a diszkrecionális döntési jogköre. A korrupció lehetőségét növeli az is, ha a piacok általában fejletlenek, és a kormányzat az egyik legfontosabb vásárló.
A választott képviselők és a hivatalnokok közötti megbízó-ügynök probléma szokásos megoldása a hivatalnokok tevékenységének az ellenőrzése és a visszaélések utólagos szankcionálása. Azonban az ellenőrzés egyrészt költséges, másrészt tökéletlen eszköz. Az ex ante ellenőrzés olyan eljárási szabályok előírását jelenti, amelyek csökkentik a hivatalnokok döntési jogkörét. A szabályok előírják, hogy a hivatal milyen információkat vehet figyelembe az eljárás során, illetve milyen információkat kell figyelmen kívül hagynia, a különböző szempontok között milyen fontossági sorrendet kell felállítani, az egyes lépéseknek milyen sorrendben és időközönként kell követniük egymást. Ez a megoldás sem tökéletes, mert a szabályok többségének nem az a célja, hogy elősegítse a jó döntések meghozatalát, hanem az, hogy a hivatalnokok döntési jogosítványainak szűkítésével megakadályozza a visszaélést.
A korrupció kialakulásának veszélye kisebb, ha intenzív a pályázók közötti verseny, vagy ha olyan homogén termékről van szó, amelynek jól működő piaca van. A közbeszerzésben dolgozókra vonatkozó etikai kódexet, illetve a közbeszerzési folyamat átláthatóságának növelése, a korrupciót lehetővé tevő bizalmi kapcsolathálók megzavarása is csökkenti a visszaélések gyakoriságát.
A szám megjelenését az OTP Alapkezelő támogatta.
