A tanulmány célja, hogy áttekintést nyújtson a magyar olvasó számára a múzeumok közgazdaságtanának nemzetközi irodalmáról. A múzeumok szolgáltatásait az egyéni és közösségi kereslet oldaláról közelíti meg. Azonosítja a múzeumok iránti kereslet főbb összetevőit,kiemelt hangsúlyt fektetve a közvetett, nem használati értékek azonosítására. Elemzi az állami szerepvállalás melletti hatékonysági és elosztási érveket, áttekinti a múzeumok árazási politikájának főbb kérdéseit, valamint az állami támogatások főbb formáinak hatékonysági jellemzőit. Az irodalom áttekintését a legfontosabb kormányzati kudarcok és az innovatív magánfinanszírozási alternatívák bemutatása teszi teljessé.
Ma a múzeum fogalma kevésbé egyértelmű, mint valaha volt. A nemzetközi szakirodalomban nincs egységes definíció a múzeum fogalmára. Az elnevezést országonként vagy akár országokon belül is más és más feladatokkal rendelkező, eltérő finanszírozási feltételekhez kötött, különböző tulajdonviszonyú, heterogén szolgáltatásokat nyújtó intézményekre alkalmazzák. A tanulmányban a múzeum hármas funkcióját a megőrzés–kutatás– bemutatás fogalmával jelöljük, kísérletet téve az egyes feladatkörök alá tartozó szerteágazó feladatok megfelelő összegzésére. Ehhez a klasszikus hármashoz kapcsolódik a kiegészítő funkció, amely azokat a területeket öleli föl, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a gyűjteményhez (például kávézó, bolt).
A tanulmány első részében sorra vesszük, hogy miért alakult ki e négyes funkció, mi magyarázza létezésüket a kereslet, a fogyasztói igények oldaláról.
A múzeum említett feladatai szorosan összekapcsolódnak, egymást feltételezik, együttes előfordulásuk jelenti magát a múzeumot. Azonban mégis van egy alapfunkció, amely nélkül a többiről sem beszélhetnénk: ez a megőrzés. A megőrzési funkció kapcsán az alapkérdés a következő: mi az oka annak, hogy az emberek úgy látják, hogy jobb nekik, ha egy külön erre a funkcióra létesített intézmény gyűjti a műtárgyakat, nem pedig mindenki maga rendelkezik velük? Az emberek többsége ritkán vagy egyáltalán nem vesz műtárgyakat. Nem éri meg nekik, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan darabokat vásároljanak, amelyeknek a birtoklása és élvezete kielégítené őket, hiába lenne meg hozzá az elsődleges és többnyire kizárólagos joguk. Az emberek – önkéntes támogatás vagy adó formájában – inkább hozzájárulnak a múzeumok fenntartásához, és ezzel a múzeumokra bízzák, hogy műtárgyakat „szerezzenek be”.
A kutatás a megőrzési és bemutatási funkciók teljesítésének, összehangolásának és a múzeum szakmai működésének alapvető feltétele. A kutatás nagyban meghatározhatja egy kép megítélését és ezáltal értékét is. A múzeum csak képei értékének ismeretében tudja megítélni gyűjteménye színvonalát és így hitelesen bemutatni közönségének. A közönség számára fontos, hogy a kiállítás megtekintése során minél teljesebb képet kapjon a kiállítás anyagáról.
A műtárgyak kiállításokon és más módon történő bemutatása az a feladatkör, amellyel a látogatók közvetlenül találkoznak. Sorra vesszük a bemutatási funkció keresleti okait, először a múzeumlátogatás használati, majd nem használati értékei alapján. A használati érték azokat a hasznokat takarja, amelyek a látogatók számára közvetlenül a múzeum látogatásából fakadnak. A nem használati érték fogalma pedig azokat a bemutatásból származó értékeket fedi le, amelyek azok számára is hasznosságot jelentenek, akik nem látogattak el a múzeumba. Amennyiben ilyen értékeket is tulajdonítunk egy múzeumnak, természetesen adódik az a feltevés, hogy egy ilyen intézményt közpénzből tartsanak fenn. Ennek egyértelműségét, illetve jogosságát a következő fejezet veszi sorra.
Európában a múzeumok nagy része állami tulajdonban van, illetve állami támogatást élvez. Az állami szerepvállalás mellett kétféleképpen, hatékonysági és elosztási érvek alapján érvelhetünk. A hatékonysági (allokációs) okok azon alapulnak, hogy a nem tökéletesen működő piacokon megjelenő piaci kudarcok az erőforrások nem hatékony elosztásához vezetnek. Ennek kapcsán foglalkozunk a múzeum externáliáival, a tökéletlen informáltsággal, a múzeummal mint monopóliummal és a múzeumok különleges költségszerkezetével Az elosztási (disztribúciós) okok a beavatkozás jogosságát azzal indokolják, hogy a jövedelemelosztás nem kielégítő. Nem azért szükséges a beavatkozás, mert a piac nem működik hatékonyan, hanem mert egyesek kevés jövedelemmel rendelkeznek.
Fontos kitérőként külön alfejezetet szánunk a múzeumok árpolitikájának, ahol a megfelelő árazás problémáját és az ingyenesség kérdését vizsgáljuk meg. Amennyiben a múzeum mind a hatékonysági, mind pedig az egyenlőségi kritériumoknak egyaránt megfelelő árpolitikát akar kialakítani, a jelenlegi általános gyakorlattól eltérően sokkal diverzifikáltabb árpolitikát kéne folytatnia.
A kitérő után visszatérünk az állami támogatás formáihoz: a közvetlen és közvetett állami támogatás (független alapok, adókedvezmények, adómentességek) fajtáit, azok előnyeit és hátrányait vesszük sorra. Az európai országok múzeumfinanszírozási gyakorlata azt sejteti, hogy a múzeum teljesítménye és az állami támogatás mértéke között nincs kapcsolat. A múzeumok attól való félelmükben, hogy az esetleges többletbevételük az állami támogatás csökkenését indukálja, nem törekednek többletbevételre – sok esetben a belépő árából vagy egy műtárgy eladásából származó bevétel sem marad a múzeumnál. A hatékony megoldás a teljesítményen alapuló támogatási forma lenne.
Az európai hagyományok és az amerikai gyakorlat közötti eltérést történelmi okok magyarázzák. A múzeumok mindig is az állami támogatás kiemelt alanyai voltak Európában, így a fogyasztók soha nem érzékelték a kulturális értékmegőrzés valódi értékét. Az európai kultúratámogatás azon a premisszán alapul, hogy a művészet nemzeti örökség, és ezért nemzeti szinten kell támogatni. Az Egyesült Államokban ezek az előfeltevések az 1960-as évekig teljesen ismeretlenek voltak, és azóta is csak az európainál jóval korlátozottabb a múzeumok állami támogatása.
Az állam sok esetben azonban nem képes ellentételezni a piaci kudarcokat, hatásukkal szemben ellenlépéseket tenni. Az állami támogatások gyakran sem mértékükben, sem kivitelezésük módjában nem megfelelők. A múzeumok kapcsán a következő kormányzati kudarcok merülnek fel: a fogyasztói preferenciák feltárásának nehézsége, a Prado-hatásnak nevezett különleges helyzet (amikor a múzeumok hatalmas gyűjteményeinek legnagyobb része raktáron áll), a túlzott felügyelet, a kiszorító hatás és a járadékvadászat. Ezen problémák részletes tárgyalása egyértelműen megmutatja a kizárólagos állami támogatás további buktatóit. A tanulmány ezután veszi számba a további finanszírozási lehetőségeket.
fk
Végül a múzeumok alternatív finanszírozási lehetőségeiről szólunk: a szponzorálásról és a mecenatúráról. A magyar szóhasználatban sokszor zavarosan használt két fogalom tisztázásán kívül ezen finanszírozási formák európai és amerikai formáit, lehetőségeit és korlátait mutatjuk be.
A Szám megjelenését a
PPH Közpolitika Elemző Kft. támogatta.
